2019. március 30., szombat

Vajdahunyad Vára


Vajdahunyad Vára

Vajdahunyad vára Dévától 20 km-re délre Vajdahunyad településen található,
A vár a város fölé emelkedő dombtető szélére épült, közvetlenül a Zalasd patak mellett.
Erdély egyik leglátványosabb vára, Hunyad erőssége a város délnyugati részén álló dombon emelkedik.
Mikszáth Kálmán a „várak királyának” nevezte.
Története:
1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.
Később két jelentős építési periódus formálta a várat: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai.
1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. Annak 1632-es halála után rövid ideig felesége, Széchy Mária lakta. 1648-ban Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin szerezte meg.
Egyik épülete 1685-ben „vasas ház”-ul, azaz vasraktárként szolgált.
1725-től a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyet. A várat utoljára 1784-ben használták katonai célra, amikor a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-felkelés elől.
1807-es látogatásakor I. Ferenc elrendelte felújítását, de a munkálatoknak 1818-ban egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztította.
1868-ban Arányi Lajos népszerűsítő kampánya nyomán közadakozásból kezdték meg az évtizedekig elhúzódó helyreállítást. Eredetileg Rudolf főhercegnek szánták, a magyar nemzet ajándékaként. A helyreállítást előbb Schulcz Ferenc, majd 1870 és 1874 közt Steindl Imre irányította. Ők a kor felfogása szerint egységesen gótikus stílusúvá igyekeztek „visszaalakítani” a várat.
Steindl alakította ki a tetők mai formáját. Tudományos igényű restaurálása Möller István nevéhez köthető (1907–1913). 1956 óta ismét folyamatos helyreállítási munkák zajlanak a várban.
Az 1896-os millenniumi kiállítás Alpár Ignác által tervezett Történelmi Épületcsoportja jelentős részben a vajdahunyadi vár részleteinek utánzatából áll. Az ún. Vajdahunyad vára előbb fából épült föl a budapesti Városligetben, majd a nagy siker miatt Alpár Ignác 1908-ig kőből újraépítette. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése