2019. március 31., vasárnap

Bethlen István erdélyi fejedelem


Bethlen István erdélyi fejedelem

Iktári Bethlen István (Marosillye1582 – Ecséd1648január 10.) erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor fejedelem öccse, máramarosi és hunyadi főispán.
Út a kormányzóságig
1582-ben Marosillyén született Iktári Bethlen Farkas főkapitány és szárhegyi Lázár Fruzsina gyermekeként. Bátyjával, Gáborral együtt korán árvaságra jutott, s nagybátyja, Lázár András székely királybíró – aki egyúttal a fivérek gyámja is volt – gondoskodott róluk, s igyekezett útjukat egyengetni. István a nála két évvel idősebb Gábor segítségével emelkedett fel. Gábor fejedelemmé választása után az ő karrierje is megindult. 1616-tól Hunyad, 1622-től Máramaros vármegye főispánja. 1618-tól az udvari lovasság főkapitánya lett. Mivel bátyja a harmincéves háborúban tevékenyen részt vett és több ízben vezetett hadjáratot a királyi Magyarország ellen, távolléte idején a fejedelem mindig öccsét, Istvánt bízta meg Erdély kormányzásával. 1626-tól pedig  Gábor halála utáni időszakra választott kormányzó, aki a 12 tagú tanáccsal együtt a kijelölt örökös, a fejedelem második feleségének, Brandenburgi Katalinnak volt hivatva segíteni az államügyek intézésében, melyhez Katalinnak egyáltalán nem volt semmiféle érzéke.
Erdély kormányzója majd fejedelme
1629november 15-én meghalt István bátyja, Gábor, s Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a trónt. Ám hiába próbált meg a nagy fejedelem minden óvintézkedést megtenni felesége jövendőbeli uralkodásának megkönnyítése érdekében, a könnyelmű és pazarló, valamint a kormányzás tudományához egyáltalán nem értő Katalin fejedelemasszony uralma hatalmi válságba sodorta Erdélyt.
Hamar kiderült, hogy csak idő kérdése, mikor választanak az erdélyi rendek új fejedelmet. A hét felső-magyarországi vármegye, majd Erdély II. Ferdinándnak való felajánlásakor betetőzött a Bethlen Gábor halála óta egyre feszültebbé váló közhangulat. Bethlen István – mivel magát nem tartotta elég erősnek Katalin eltávolításához – bátyja egyik bizalmi emberét, Rákóczi György felső-magyarországi főkapitányt hívta meg a fejedelmi székbe, de mielőtt Rákóczi Erdélybe ért, Katalint 1630szeptember 28-án lemondatták, s az erdélyi országgyűlés Bethlen Istvánt választotta fejedelemmé. A törökök számára érdektelen volt, hogy Bethlen István vagy Rákóczi György lesz Erdély fejedelme, s ennek megfelelően két kinevezési okiratot küldtek. A döntés az országgyűlés és Brandenburgi Katalin kezében volt, aki – mivel Habsburg- és katolikusellenessége miatt mindig gyűlölte sógorát – december 1-jén Rákóczi György kinevezési parancsát olvasta fel.

Kísérlete a fejedelemség visszaszerzésére-bukás
Mivel a hajdúk és a székelyek is Rákóczi fejedelemségét támogatták, kellő fegyveres segítség híján Bethlen István kénytelen volt elfogadni a döntést, és lemondott. A fejedelemségről azonban végleg nem mondott le, s csak a megfelelő alkalmat várta, hogy visszaszerezze a trónját. Hat évvel később, 1636-ban elérkezettnek látta az alkalmat, amikor Rákóczi nem volt hajlandó kifizetni a törökök által megemelt adót, s ennek következtében a fejedelem és a porta viszonya megromlott. Bethlen István ekkor rábírta a budai pasát, hogy seregével segítse vissza a fejedelmi székbe. A budai pasa hajlandónak mutatkozott a támogatásra, azonban 1636októberében Rákóczi serege Szalontánál szétverte a török sereget, majd hosszas alkudozás után mind a török, mind Bethlen István békét kötött  a fejedelemmel.

Házasságai
Bethlen István kétszer nősült. Első felesége Csáky Krisztina, Csáky Gábor és Bánffy Klára leánya volt, a házasságkötés időpontja nem ismert. Három fiú- és három leánygyermekük született.Első felesége halála után, 1623-ban Károlyi Katalinnal (15881635), bátyja, Bethlen Gábor első feleségének, Károlyi Zsuzsannának a húgával kötött házasságot. Ez a házassága gyermektelen maradt.

     Előző uralkodó: Brandenburgi Katalin
     Következő uralkodó: I. Rákóczi György 
Gyermekei:

     Gábor, fiatalon meghalt
     István (16061633), Bihar vármegye főispánja, Váradi főkapitány
     Péter (? - 1646), máramarosi és hunyadi főispán
     Katalin (? - ?), Zólyomi Dávid († 1649) felesége
     Anna (? - ?), Gyulaffy Sámuel, majd Kun István felesége; első házasságából született leánya, Gyulaffy Mária, a későbbi fejedelem, Thököly Imre anyja
     Druzsina (? - ?), Rhédey Ferenc felesége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése