2018. június 24., vasárnap

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA

NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA

Június első szombatján a felsős osztályok az osztályfőnökük vezetésével a Trianonról és a határon kívül élő magyarokról beszélgettek. Kiválasztottak egy-egy határon túli magyarlakta területet és megismerkedtek néhány onnan származó régen, vagy ma is élő híres magyar életével.





Bemutatók

Bemutatók

Az összes felsős osztályban egy-egy osztály élménybeszámolót tartott. A nyolcadikosok emlékeztek saját útjukra, a kisebbek reménykednek, hogy ők is részesei lehetnek a kalandnak.







Értékelő nap

Értékelő nap

Hazaérkezésünk után mind a két osztály egy napot szánt az értékelésre és a bemutatóra való felkészülésre.
Először átbeszéltük, hogy a közösen kialakított viselkedési szabályokat mennyire tartottuk be. Szerencsére nem volt senkivel semmi probléma az út során.
Az útra minden csapat kapott egy útinaplót, melyben lejegyezték a napi élményeket, és minden napra kaptak egy totót és képrejtvényt. Ezeket is értékeltük. mind a két osztályban az első helyezett csapat kisebb ajándékot kapott, Arany János életét tartalmazó kiadványt, melyet Nagyszalontáról hoztunk.
Ezután minden csoport az útinaplója és a fényképek alapján PPT-t készített. Ezt csapatonként egy-egy osztálynak bemutatták a következő osztályfőnöki órán.


Egy bemutató:













2018. június 22., péntek

ÁPRILIS 20. PÉNTEK


Tudósok, ősök, hősök nyomában a
Bolyaiak útján
Erdélyben
2018. április 16-20

 



5. nap Erdélyben
2018.04.20

Első úticélunk Bolya volt, ahol meglátogattuk a Bolyiak „fészkét”. Egy idős bácsi egy hosszú történetet mondott a Bolyaiakról, amit mindenki figyelmesen végighallgatott. Amikor befejezte mondandóját bementünk a házba és körülnézhettünk. Ezután nem időztünk sokat, néhány képet készítettünk és mentünk vissza a buszra.
Ezután Gyulafehérvárra utaztunk a Római Katolikus Székesegyházhoz. Kirándulásunk során sok templomot meglátogattunk, de ez nyerte el legjobban a tetszésünket. Ugyanitt meglátogattuk „Mihai Vitezual” szobrát is és a várkaput.
Végezetül Aradon álltunk meg, ahol pihentünk és koszorút helyeztünk el a 13 Aradi vértanú emlékhelyére. Az emlékműnél rövid műsorral is megemlékeztünk nemzetünk hőseiről. Ezután visszamentünk a buszra és néhány megállót leszámítva, egyenesen jöttünk haza, Győrújbarátra. Fáradtan, de tele élményekkel hajtotta álomra fejét ki-ki a saját ágyában.

Szekeres Zsófia