2019. március 30., szombat

Brandenburgi Katalin fejedelemasszony


Brandenburgi Katalin fejedelemasszony
1602-1644(1649)

Brandenburgi Katalin Bethlen Gábor erdélyi fejedelem második felesége volt.
Katalin a brandenburgi választófejedelem negyedik gyermeke.
Bethlen Gábor feleségének halála után a német császár lányának a kezét kérte meg, ezzel akarta megerősíteni a császárral a szövetségét, de ez a frigy nem jött létre, ezért 1625-ben feleségül kérte Katalint.
1622-ben Berlinben volt az esküvőjük, majd a lakodalmat 1622 márciusában Kassán tartották. Az esküvőjükön ott volt a német császár, a török szultán és több európai király és fejedelem is. Eleinte csak tolmács segítségével beszélgethettek egymással, mivel Katalin csak németül és franciául tudott, míg a fejedelem nem volt járatos e nyelvekben. Házasságuk gyermektelen maradt.
1626. június 12-én a gyulafehérvári országgyűlésen az erdélyi rendek Bethlen kívánságára utódául választották Brandenburgi Katalint azzal, hogy a hatalmat a kormányzó felügyeletével gyakorolhatja.
Bethlen 1629-es halála után elfoglalta a trónt, de hatalma nem volt erős, mert a rendek csak a Bethlen Gábor iránti tiszteletből fogadták el fejedelmüknek. Katalinnak nem volt önálló politikai elgondolása, egyedüli törekvése az volt, hogy a kormányzó gyámsága alól szabaduljon.
1630-ban az országgyűlés először korlátozza a fejedelemasszony hatalmát, majd szeptemberben lemondatják a trónról.
Katalin a lemondása után visszavonul. 1639-ben másodszor is férjhez megy, az új férje Ferenc-Károly szász herceg, akivel Pomerániába költözik.
Halálának időpontja bizonytalan vagy 1644-ben, vagy 1649-ben történt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése